Morzsaszedők családközössége

2019-ben alakult, négy kisgyermekes házaspár alkotja, havi rendszerességgel találkoznak, ezeken az alkalmakon egy-egy evangéliumi szakasz értelmezése, magyarázata is szóba kerül. A közösség zárt, új tagokat nem tudnak fogadni.

Kikötő családközösség

2009-ben alakult, hat család alkotja, akikhez lazán kapcsolódik még két, időközben messze költözött család. A közösség zárt, új tagokat nem tudnak fogadni.

Asszonyközösség

2008-ban alakult. Az Asszonyközösség olyan feleségek csoportja, akik egymást segítve maguk, férjük s gyermekeik hitének, keresztényi gondolkodásának elmélyítését tűzték ki célul. Erősíteni kívánják az egyházközösségbe tartozást egymásban. Havonta egyszer találkoznak. Szeretettel várnak új tagokat is.

Ifivezetők

Az ifik a kisebb gyerekek táboroztatásában, programjaik lebonyolításában vesznek részt. Középiskolások (10. osztálytól), egyetemisták, fiatal felnőttek. A 7-9. osztályosok a kisifik, akik apróbb feladatokat már kaphatnak. Vezető: Mandák Enikő A járvány miatt az ifik találkozói jelenleg szünetelnek.